A hatkötetes magyar irodalomtörténet és Klaniczay Tibor manierizmus-tanulmányai óta kevesen foglalkoztak a magyar irodalomtudomány művelői közül behatóan a régi korstílusok kérdésével.Újabban (elsősorban világirodalmi anyagra hivatkozva) Zemplényi Ferenc fogalmazott meg kételyeket a Klaniczay Tibor álatal támogatott korstílus-felosztással kapcsolatban
Takács Béla (1930 – 1997) kéziratban maradt művének posztumusz kiadását tartja kezében az olvasó.
A kötet legtöbb írásának van egy mélyen fekvő, alapvető jellemzője, amely az isteni és emberi szó teológiai-filozófiai, művészetelméleti, antropológiai és szövegelméleti, beszédművészeti összefüggését érzékeli és ennek a dús szövedékét vizsgálja, értelmezi
Eszéki T. István könyvhagyatéka a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek Nagykönyvtárában
A Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Nagykönyvtára mintegy hatszázezer művet tartalmazó könyvgyűjteménnyel büszkélkedhet, ezen belül több tízezer régi könyv, több kódex, ősnyomtatvány, illetve unikum példány is található raktárának polcain. Támogatói és könyvadományozói között neves személyeket találunk, híres írókat, költőket, lelkészeket, püspököket, államférfiakat. Számos adományozó pénzzel és hagyatékkal gazdagította a gyűjteményt. Az 1700-as években az egyik első könyvadományozó volt Eszéki T. István, az iskola korábbi diákja, később székelyudvarhelyi, kézdivásárhelyi és dési református lelkész és esperes, aki saját könyvgyűjteményének kétharmadát és száz aranyat adományozott a Kollégiumnak 1707-ben.
A Sárospataki Református Kollégium faluszemináriumának (1931–1951) történeti kontextusai
Három kronologikus fejezetben igyekeztem feltárni, miért tekinthető a pataki faluszeminárium az ország egyik legszervezettebb, ideológiailag legkonzekvensebb és a leghosszabb ideig ténylegesen működő (gyűjteményfejlesztő) falukutató csoportjának. Az első korszak az 1938-as határmódosításig tartott és összességében ezt tekinthetjük – párhuzamosan az országos tendenciákkal – a faluszeminárium fénykorának.
Az itt olvasható dolgozatok, különösen a Járványok, imák, gyógyítás címet viselő fejezet – erről mélységesen meg vagyok győződve – számomra a személyes védekezés és túlélés épp oly fontos eszköze volt, mint a C és D vitamin, a gyömbértea, s végül az öt oltás. Feltétlenül magyarázattal tartozom arra nézve, miért adtam ennek a tanulmánygyűjteménynek a Szent Hagyaték címet. Egy bizonyos: egyáltalán nemvalamiféle mértéktelen és hivalkodó önmegszentelési szándékból. A „szent hagyaték” még vételenül sem a saját munkáimat és sorsomat jelenti itt, hanem Pápai Páriz Ferenc, a test és a lélek betegségeinek egyik legnagyobb magyar gyógyítója nevezetes bázeli gyászbeszédének címét módosítva jeleztem, hogy akikről itt szót ejtek, kivétel nélkül egy ilyen megszentelt örökség képviselői érzelmeim és tanulmányaim világában.
„Úr Isten, mennyei Atyám! Alázatosan esedezem Tenéked, adj a Te beszédednek, melyet énnékem mostan hirdettettél, előmenetelt én bennem, mivel azért küldötted azt, hogy üresen vissza ne térjen Tehozzád. Cselekedd azt, hogy azon szent Igék légyenek Istennek hatalma az én lelkemnek idvességére. Te magad vezéreljed szívemet annak a jónak végbe vitelére, melyre mostan kívántál felserkenteni. Ruházz fel erővel a szent életnek követésére, erősíts meg az igaz tudományban, hogy ez légyen életemnek zsinórmértéke. Öntsd szívembe az én tanítóim iránt való engedelmességet és szeretetet is, hogy őket, mint Te követeidet egész becsülettel végyem, úgymint kik vigyáznak az én lelkem mellett. Hozd el, óh Uram, azt az arany időt, melyben az igaz tudomány uralkodjon e Földön, hogy legyünk mindnyájan Isten prófétái, Istentől taníttattak. Ámen.” (Bárczay Klára – imádságos könyv, részlet)
Jelen könyvben a 17. századi reformátusság egyik eszmetörténetileg jelentős korszakát, a 17. század végének (1657-1711) prédikációs termését vizsgálom. Ez a munka a századvég debreceni kegyességének egy-egy szeletét mutatja be, nem a teljesség igényével, hanem az egyes fejezetek mozaikkockáit kegyességtörténeti szempontból válogatva.
A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911–1920).
„Földbegyökerezés és égbe fogózás egyszerre a tiszántúli magyar nyugalma. […] Ezt a nyugalmát, éppúgy mint szabadságszeretetét történelmileg rajta átment csapások elszámlálhatatlan sora sulykolta kőkeményre, vallásos életének uralkodó formája, a kálvinizmus látta el örökkévalóságra mutató indoklással. A predestináció hite nem azonos a fatalizmussal, […] de arra csakugyan nagyon alkalmas, hogy az üllő ne csak elbírjon minden kalapácsütést, hanem még a szemébe is tudjon mosolyogni a kalapácsnak.”
Révész Imre
Két nagyobb részre osztható írásunk:előbb a református egyház általános helyzetéről, szervezeti felépítéséről, a Tiszáninneni Egyházkerület egyházmegyei felosztásának éppen ekkori átfogó módosításáról, az egyházközségek működéséről, a prédikátorok szolgálati helyre való kinevezésének körülményeiről szólunk.
