A felvilágosodás hirdetői között voltak ateisták, de ettől az eszmeáramlattól mégsem a hit gondolata volt idegen, hanem az egyház mivolta. Egyház és vallás szét is választható, hiszen a vallás magánügy. Sőt, vallásról már sokan nem is a természetfölötti összefüggésében gondolkodtak, inkább esztétikai síkon tekintettek rá, amennyiben az igazi vallás a szép és jó szeretete.
Az állami egyházjog különleges jogterületnek tekinthető: az állam és az egyház közti kapcsolatot az államjog (közjog) szabályozza, ez idő szerint az állami egyházjog még nem tekinthető önálló tudományszakasznak, csak a közjog egy részének, bár fejlődése kétségkívül az önállósulás felé halad.
A Sárospataki Református Teológiai Akadémia Egyháztörténeti Tanszéke kiadvány-sorozatot indított azzal a céllal, hogy vezérfonalat adjon a teológiai hallgatók kezébe az egyháztörténelem tanulmányozásához. Ennek első kötete a keresztyénség másfélezer esztendejét tekinti át a kezdetektől a reformációig.
A magyar református liturgika-irodalom elmúlt évtizedeire büszkén tekinthetünk. Ha csak a teológiákon készült jegyzetekre nézünk, előkelő a szerzők névsora: Czeglédy Sándor, Pásztor János, Boross Géza, Kozma Zsolt, Szőnyi György. Mindnyájan kiváló, európai szintű tudásukról, és biblikus, hitvalló elkötelezettségükről tesznek bizonyságot, ugyanakkor vállalják saját arculatukat, és azt, hogy a liturgika tudományát gyülekezetközpontú felfogással kívánják művelni.
Az archeológiai leletek tanulsága szerint Jósiás korában, bizonyára Zofóniás munkájának eredményeképpen is, voltak jelei a megújulásnak. Ezt bizonyítja az a több mint 300 júdai bulla a 7. és 6. századból, mely egy-két kivételtől eltekintve nem ábrázol sem antropomorf istenséget, sem asztrális szimbólumot. Ezzel ellentétben nincs hiány szoláris ábrázolású ammonita, moábita leletekben.
