A sárospataki református jogakadémia története 1793-1923. Írta: Dr. Finkey Ferenc ny. koronaügyész, volt sárospataki jogtanár, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja,tiszteleti egyetemi tanár Sárospatak, 1944. Sajtó alá rendezte, szerkesztette és jegyzetekkel ellátta: Dr. Szathmáry Béla
„Azt azonban, hogy miért foglalkozott a büntetőjog tudománytól látszólag távol álló általános jogelméleti kérdésekkel egy büntetőjogász, már csak azok tudhatják, akik jól ismerik a Finkey korabeli jogászképzés szerkezetét, belső viszonyait. Ismerik az igen változatos, a feudális viszonyoktól a jogállamhoz és jogegyenlőség kialakulásához vezető több mint százéves jogalkotási folyamatot és az azt megalapozó jogi oktatási módszertant, a jogakadémiák oktatóinak jogalkotást elősegítő tudományos munkásságát. Ebben a magyar állam- és jogfejlődés tekintetében meghatározó időszakban a jogakadémiák különleges szerepet töltöttek be. Közülük is kiemelkedő volt a Sárospataki Jogakadémia, ahol Kövy Sándortól kezdve Emődy Dánielen, Ballagi Gézán és Szánthó Gyulán át egészen Finkey Ferencig, majd a még utána következő kiváló oktatók által a hazai – és nem az osztrák birodalmi – jog kiemelkedően magas színvonalú képzése folyt. Finkey fogalmazása szerint a 130 év alatt képzett több ezer jogász, ügyvéd, bíró, közigazgatási tisztviselő, tanár, pap itt az egyszerű, csendes Bodrog-parti Athénban tanulhatta meg „a jogászi gondolkodás és jogalkalmazás művészetét.” Valamennyi hivatásrend mind a mai napig csak akkor lesz méltó a társadalmi elismerésre, csak akkor várhat elfogadottságot és tiszteletet, ha munkáját alázattal, a szakma iránti tisztelettel erős erkölcsi alapokon állva végzi.” Dr. Szathmáry Béla
Az ekkléziasztika akkor teljesíti feladatát, ha mind az elvi, mind a gyakorlati részben, szembesíti az itt és most élő egyházat valóságos küldetésével, ha feltárja az egyházi élet és tevékenységek hibáit és hiányosságait is, rámutatva a megoldás lehetőségére.
A 2005-ben megalakult Gyökössy Intézet pasztorális lelkigondozói alap és továbbképzéseiben, hívatáskisérésében a tanfolyamokon résztvevő lelkipásztorokat ezeknek a kérdéseknek a feldolgozásában segíti. „Magunkról magunknak,” hogy tudjunk az Igének hiteles, önazonos, Isten kegyelme által alkalmatlanságunkban is alkalmas szolgái lenni. Nem az öncélú önismeret a cél, hanem hogy jobban tudjunk figyelni a másikra, „érezzük őt,” közelebb kerüljünk hozzá, azért hogy kísérői lehessünk azon az úton, amelyen eljut Őhozzá, akiben megváltásunk van.
Bár rólunk van szó, akkor is amikor a család összefüggései kerülnek elő a kontextuális lelkigondozásban, a pszicho-, és bibliodráma eszközeinek használatában, a szupervízió esettanulmányaiban; de mégsem mi vagyunk a középpontban. Mindez azért történik, hogy hitelesen, „önazonosan” hirdessük az igét, a feltámadott Jézus Krisztus megszabadító evangéliumát!
Több évtizedes hiányt pótol, több évszázados történetet rögzít és évezredes vitát visz tovább Szathmáry Béla professzor könyve. Évtizedek óta várunk átfogó református egyházjogi tankönyvre, évszázadok óta alakul és változik a református egyházjog, és évezredek óta tart a vita, hogy az egyház belső életét az eltérő, folyton változó, hol támogató, hol ellenséges társadalmi környezetben, hol a misszió viszonyai, hol a belső építés körülményei között milyen szabályokkal, jogrenddel erősítse meg az egyház. Kálvin szavai szerint a tágasan értelmezett egyházjog (nevezhetjük ezt egyházfegyelemnek is) az idegek szerepét tölti be az egyház életében. Vagyis ha nem jó a működése, az béníthatja, vagy éppen rossz gyakorlatba viheti az egyház életét. Ha jól működik, segíti az egyház szolgálatát, szép és jó rendjét. Ebben a szellemben készült Szathmáry professzor úr könyve, aki a mögöttünk lévő három évtized vitáit nemcsak követte, hanem azokban élénken részt is vett, és ma is aktív közreműködő egyházjogi gyakorlatunkban. Mint jogász és bíró, hozzáértése megkérdőjelezhetetlen. Mint tanító, figyelme messze kiterjed arra is, hogy a kevésbé jártasakat is bevezesse mind az egyházjog történetébe, a folyamatosan fennálló nehéz kérdésekbe, és jelenlegi gyakorlatunk bemutatásába. Könyvének fő fejezetei e szerint is oszlanak meg. (Bogárdi Szabó István, püspök)
