A felvilágosodás hirdetői között voltak ateisták, de ettől az eszmeáramlattól mégsem a hit gondolata volt idegen, hanem az egyház mivolta. Egyház és vallás szét is választható, hiszen a vallás magánügy. Sőt, vallásról már sokan nem is a természetfölötti összefüggésében gondolkodtak, inkább esztétikai síkon tekintettek rá, amennyiben az igazi vallás a szép és jó szeretete.
A hatkötetes magyar irodalomtörténet és Klaniczay Tibor manierizmus-tanulmányai óta kevesen foglalkoztak a magyar irodalomtudomány művelői közül behatóan a régi korstílusok kérdésével.Újabban (elsősorban világirodalmi anyagra hivatkozva) Zemplényi Ferenc fogalmazott meg kételyeket a Klaniczay Tibor álatal támogatott korstílus-felosztással kapcsolatban
A szentek életrajza, a hagiográfia mintegy kétezer éves műfaja több kultuszi és kulturális réteget hordoz magában. Elsősorban a hitben hűséges, a kegyelmes Istenről tanúságtevő – görögül martürosz – személyiségek élettörténete, továbbá ezen élettörténetek elmélyült épületes tanulsága fogalmazódik meg a szentéletrajzban. Mindehhez járulnak a rendkívüli személyiségek életét kísérő csodák, amelyek megdicsőülésüknek, következésképpen kanonizálásuknak bizonyítékai. Végül pedig rendkívül fontos a hagiográfia szerepe a keleti és a nyugati egyház liturgiájában, ahogy szentolvasmányként és himnuszként az egyházi év ünnepnapjainak alapjául szolgálnak.
Takács Béla (1930 – 1997) kéziratban maradt művének posztumusz kiadását tartja kezében az olvasó.
A misszió Isten végtelen szeretetének Jézusban megjelent mozgása, melynek célja az, hogy az emberi élet szegény, üres edényébe Jézus elmúlhatatlan életének gazdagsága a Lélek megjelenhessen.
A Miskolci Egyetem által szervezett emlékülés kötetét tarthatja kézben a kedves olvasó. A közreadott tanulmányok egyben a hazai kutatás helyzetére is fényt vetnek.
A nagy évfordulók igazi jelentősége abban ragadható meg igazán, ha sokrétű az a haszon, ami a megemlékezések kézzelfogható következménye. Talán a „Reformáció 500” kapcsán is elmondhatjuk ugyanezt. Az bizonyos, hogy a tudományos kutatás területét sem hagyta érintetlenül a 2017-es esztendő sajátos helyzete. Országos és regionális konferenciák, tudományos társalkodások váltották egymást.
A sárospataki református jogakadémia története 1793-1923. Írta: Dr. Finkey Ferenc ny. koronaügyész, volt sárospataki jogtanár, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja,tiszteleti egyetemi tanár Sárospatak, 1944. Sajtó alá rendezte, szerkesztette és jegyzetekkel ellátta: Dr. Szathmáry Béla
„Azt azonban, hogy miért foglalkozott a büntetőjog tudománytól látszólag távol álló általános jogelméleti kérdésekkel egy büntetőjogász, már csak azok tudhatják, akik jól ismerik a Finkey korabeli jogászképzés szerkezetét, belső viszonyait. Ismerik az igen változatos, a feudális viszonyoktól a jogállamhoz és jogegyenlőség kialakulásához vezető több mint százéves jogalkotási folyamatot és az azt megalapozó jogi oktatási módszertant, a jogakadémiák oktatóinak jogalkotást elősegítő tudományos munkásságát. Ebben a magyar állam- és jogfejlődés tekintetében meghatározó időszakban a jogakadémiák különleges szerepet töltöttek be. Közülük is kiemelkedő volt a Sárospataki Jogakadémia, ahol Kövy Sándortól kezdve Emődy Dánielen, Ballagi Gézán és Szánthó Gyulán át egészen Finkey Ferencig, majd a még utána következő kiváló oktatók által a hazai – és nem az osztrák birodalmi – jog kiemelkedően magas színvonalú képzése folyt. Finkey fogalmazása szerint a 130 év alatt képzett több ezer jogász, ügyvéd, bíró, közigazgatási tisztviselő, tanár, pap itt az egyszerű, csendes Bodrog-parti Athénban tanulhatta meg „a jogászi gondolkodás és jogalkalmazás művészetét.” Valamennyi hivatásrend mind a mai napig csak akkor lesz méltó a társadalmi elismerésre, csak akkor várhat elfogadottságot és tiszteletet, ha munkáját alázattal, a szakma iránti tisztelettel erős erkölcsi alapokon állva végzi.” Dr. Szathmáry Béla
