Vallás (20)

13–20 termék, összesen 20 db

Rendezés:
  • Újhelyi igehirdetések.


    Növekedjetek a kegyelemben! szerző: Kádár Ferenc 1 900 Ft

    A kötet címe, az apostoli ige ugyanakkor nem tényt, hanem parancsot közöl. Szent életprogramot a keresztyén ember és a gyülekezet számára. A hitnek, kegyességnek és a közösség megélésének a kegyelem az életfeltétele. S a kegyelem a legoptimálisabb körülmény a növekedésre is. Adja meg Urunk, hogy ez a kötet is a további növekedés eszköze lehessen!

  • Sale!

    Fejezetek a magyarországi reformáció századából. A Kaláka Együttes CD-mellékletével


    Reformátorok nyomában szerző: Balogh Judit, Dienes Dénes, Szabadi István, 2 000 Ft

    A reformációról szólva, néhány alapvető megállapítást kell tennünk, mielőtt nyomozzuk Mohács előtti magyarországi megjelenését és fogadtatását. Először is le kell szögeznünk, hogy az, mint lelki-szellemi ébredés, a társadalomban folyamatként teljesedett ki, nem pedig egyik napról a másikra, viharos, gyors átalakulásként állt elő. Azután fontos az is, hogy nem üres, vallástalan közegbe érkezett, hanem ellenkezőleg, vallásos megújulást óhajtó társadalomba, azaz létezett sajátosan magyarországi katolikus reform. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a reformáció németországi kiindulása erősen befolyásolta annak magyarországi megítélését.

  • Egyházlátogatás


    Szlovák reformátusok a XVI. – XVIII. században szerző: Kónya Péter 1 500 Ft
    A mai Szlovákia területén lévő református egyház történetéhez és főleg a szlovák református gyülekezetek történetéhez a levéltári anyagok a Tiszáninneni Református Egyházkerületi Levéltárában, Sárospatakon találhatók. Legfontosabbak közülük az egyházlátogatási és zsinati jegyzőkönyvek, de más zsinati, esperesi, vagy egyházkerületi tanácskozások és összejövetelekből való iratok. Értékes kéziratok találhatók a Sárospataki Református Kollégium könyvtárában is.
  • „Magunkról magunknak”. Gyökössy Endre Magyarországon először megjelenő nagysikerű műve, német nyelven.


    Über uns für uns szerző: Gyökössy Endre 2 200 Ft

    „Magunkról magunknak”. Gyökössy Endre Magyarországon először megjelenő nagysikerű műve, német nyelven.

  • Filológiai kommentár.


    Zofóniás szerző: Enghy Sándor 2 900 Ft

    Ez a munka kettős célt próbál szem előtt tartani. Igyekszik egyrészt minden Zofóniással kapcsolatos kutatást figyelembe venni a külföldi irodalomban, másrészt arra törekszik, hogy a kutatási eredmények segítsék az Ige üzenetének megértését. Megírása folyamán az a szándék vezetett, hogy az anyagot könnyen kezelhető formában adjam olvasói elé. Azokra gondolok, akiknek nem adatott meg, hogy tizenöt hónapot kutassanak holland könyvtárakban, és a lábjegyzetben megtalálják a forrásokat, anélkül, hogy azokat fáradságos munkával fel kellene kutatniuk.

  • Debreceni prédikátorok (1657-1711)

    „A sovány lelket meg-szépíteni” szerző: Csorba Dávid 1 490 Ft

    Jelen könyvben a 17. századi reformátusság egyik eszmetörténetileg jelentős korszakát, a 17. század végének (1657-1711) prédikációs termését vizsgálom. Ez a munka a századvég debreceni kegyességének egy-egy szeletét mutatja be, nem a teljesség igényével, hanem az egyes fejezetek mozaikkockáit kegyességtörténeti szempontból válogatva.

  • Tanulmányok az Oroszországból visszatért sárospataki ritkaságokról


    „Elveszett és megtaláltatott” szerző: Dienes Dénes 1 490 Ft

    Tanulmányok az Oroszországból visszatért sárospataki ritkaságokról

  • ÉK.-magyarországi református lelkészek önéletrajzi nyilatkozatai 1807-1808-ból


    „Kis világnak világos kis tüköre” szerző: Ugrai János 1 490 Ft

    Két nagyobb részre osztható írásunk:előbb a református egyház általános helyzetéről, szervezeti felépítéséről, a Tiszáninneni Egyházkerület egyházmegyei felosztásának éppen ekkori átfogó módosításáról, az egyházközségek működéséről, a prédikátorok szolgálati helyre való kinevezésének körülményeiről szólunk.