1–12 termék, összesen 33 db
Vezérfonal az egyháztörténelem tanulmányozásához III.
A felvilágosodás hirdetői között voltak ateisták, de ettől az eszmeáramlattól mégsem a hit gondolata volt idegen, hanem az egyház mivolta. Egyház és vallás szét is választható, hiszen a vallás magánügy. Sőt, vallásról már sokan nem is a természetfölötti összefüggésében gondolkodtak, inkább esztétikai síkon tekintettek rá, amennyiben az igazi vallás a szép és jó szeretete.
Nemzet, Egyház, Művelődés
Takács Béla (1930 – 1997) kéziratban maradt művének posztumusz kiadását tartja kezében az olvasó.
Fordító: Botos Péter
A misszió Isten végtelen szeretetének Jézusban megjelent mozgása…
A misszió Isten végtelen szeretetének Jézusban megjelent mozgása, melynek célja az, hogy az emberi élet szegény, üres edényébe Jézus elmúlhatatlan életének gazdagsága a Lélek megjelenhessen.
A Miskolci Egyetem által szervezett emlékülés kötetét tarthatja kézben a kedves olvasó. A közreadott tanulmányok egyben a hazai kutatás helyzetére is fényt vetnek.
A nagy évfordulók igazi jelentősége abban ragadható meg igazán, ha sokrétű az a haszon, ami a megemlékezések kézzelfogható következménye. Talán a „Reformáció 500” kapcsán is elmondhatjuk ugyanezt. Az bizonyos, hogy a tudományos kutatás területét sem hagyta érintetlenül a 2017-es esztendő sajátos helyzete. Országos és regionális konferenciák, tudományos társalkodások váltották egymást.
Vezérfonal az egyháztörténelem tanulmányozásához II.
Első kötet: A kezdetektől a Türelmi Rendeletig. Második kötet: A türelmi pátenstől a protestáns pátensig
Tanulmányok a 16–18. századi protestantizmus irodalmáról
A kötet legtöbb írásának van egy mélyen fekvő, alapvető jellemzője, amely az isteni és emberi szó teológiai-filozófiai, művészetelméleti, antropológiai és szövegelméleti, beszédművészeti összefüggését érzékeli és ennek a dús szövedékét vizsgálja, értelmezi
Csikesz Sándor lelkipásztori eszményképének elemei a lelkipásztori munkában és lelkésznevelésben. Doktori értekezés.
„Az egyház valósága átfogja egész emberi történelmünket, így időbeli egyetemessége azt is jelenti, hogy nem velünk kezdődött, és nem is velünk fejeződik be az egyház. Ennek fontos tudatosítása a szerző részéről a XX. század egyik legjelentősebb egyháztörténeti személyiségének, Csikesz Sándornak, a gyakorlati teológiai tudományok nagyszerű művelőjének bemutatása. Csikesz maga is megélte a hit titkaként az egyház valóságát, és ezzel együtt korának úgy tudott mértékadó gyakorlati teológusává válni, hogy a nemzedékek láncolatában, történelmünk horizontján konkrét iránymutatásokban tette megragadhatóvá az egyház küldetésének adott időszakra vonatkozó hangsúlypontjait. Ebben kiemelkedő szerepet kapott a lelkipásztori hivatásra és szolgálatra történő felkészítő nevelői munka.” Dr. Füsti-Molnár Szilveszter
Zsarnói Zsarnay Lajos élete és munkássága
A 2016. év Zsarnay Lajos halálának 150. évfordulója volt. Amikor úgy döntöttem, hogy az ő életét illetve annak esreményeit feldolgozom doktori dis˝ˇszertációként, nem gondoltam arra és nem is terveztem, hogy munkám megvédését éppen ebben az évben tehetem meg. De mivel hiszem, hogy nicsenek véletlenek, hálát adok Istennek, hogy Ő viszont így tervezte s az eseményeket is úgy alakította, hogy erre az esztendőre munkám elkészüljön, s a Debreceni Hittudományi Egyetem Doktori Tanácsa is még abban az évben kitűzze a védés időpontját, mert ezzel tiszteleghettem a volt pataki diák és tanár, majd egyházkerületi főjegyző és püspök előtt, s talán méltó emléket is állíthattam Neki életműve összeállításával.
Tanulmányok az állami és felekezeti egyházjogból. Sárospataki Teológiai Műhely
Az állami egyházjog különleges jogterületnek tekinthető: az állam és az egyház közti kapcsolatot az államjog (közjog) szabályozza, ez idő szerint az állami egyházjog még nem tekinthető önálló tudományszakasznak, csak a közjog egy részének, bár fejlődése kétségkívül az önállósulás felé halad.
Amiről szólnak a könyvek és amiről nem
Az emlkez(tet)és szolgálata. „Ma élni, írni szólni kötelesség” (Zas Lóránt)