Az olajfa a mediterrán táj legjellegzetesebb fája, értékét jelzi, hogy már az antik mitológiában szerepel. Ágát, virágát, olaját nagy becsben tartották. Mi a Bibliából, Mózes első könyvéből Noé történetéből ismerhetjük: egy galamb csőrében zöld levelű olajággal jelent meg Noénál jelezte a vízözön végét, a biztató isteni üzenetet. Így lett a galamb is, az olajág is, a béke jelképévé. Czuczor Gergely és Fogarasi János A magyar nyelv szótára IV. kötetében (1867) úgy szól róla mint a békének és a csendes életnek a jelképéről, s ilyen példát adnak a szóhasználatra: Béke, kiengesztelődés olajága.
Három régebbi nagysikerű kiadás (Kezdetektől a reformációig, A reformáció, A felvilágosodás és ami utána következett) egy kötetben, jeles egyháztörténészektől, történetíróktól, kutatóktól.
Sárospataki Református Teológiai Akadémia Egyháztörténeti Tanszéke kiadvány-sorozatot indított azzal a céllal, hogy vezérfonalat adjon a teológiai hallgatók kezébe az egyháztörténelem tanulmányozásához. Ennekelső kötete a keresztyénség történetének másfélezer esztendejét tekinti át a kezdetektől a reformációig. Valóban csak áttekintésről van szó. A jelentősebb események, nagyobb fordulópontok, kiemelkedő teológusok, meghatározó személyiségek történésein, tanításain, tettein keresztül mutatjuk be az egyház sajátos összefüggések között megjárt útját. Szemléletünkben a hangsúly a latin- vagy nyugati keresztyénségre esik. Az európai civilizáció, melynek keretei között mi magyarok is élünk, döntő módon a keresztyénségnek a nyugati formájához kötődik. Ha a történelem az élet tanítómestere, akkor az egyháztörténet az élet tanítómesterének tanítványa, mert a történelem értelmezését a történelem Urától tanulja, s ez minősíti küldetését. Az egyháztörténet számára is az élet tanítómestere a történelem, de számára az élet nem szakad el a történelem Urától. Talán ez a felfogás lehet a titka annak, hogy a kezünkben levő mű oktatási intézményeinkben olyan nagy sikert arat és már sokadik kiadásában jelenik meg.
Az archeológiai leletek tanulsága szerint Jósiás korában, bizonyára Zofóniás munkájának eredményeképpen is, voltak jelei a megújulásnak. Ezt bizonyítja az a több mint 300 júdai bulla a 7. és 6. századból, mely egy-két kivételtől eltekintve nem ábrázol sem antropomorf istenséget, sem asztrális szimbólumot. Ezzel ellentétben nincs hiány szoláris ábrázolású ammonita, moábita leletekben.
Tanulmányok az Oroszországból visszatért sárospataki ritkaságokról
A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911–1920).
„Földbegyökerezés és égbe fogózás egyszerre a tiszántúli magyar nyugalma. […] Ezt a nyugalmát, éppúgy mint szabadságszeretetét történelmileg rajta átment csapások elszámlálhatatlan sora sulykolta kőkeményre, vallásos életének uralkodó formája, a kálvinizmus látta el örökkévalóságra mutató indoklással. A predestináció hite nem azonos a fatalizmussal, […] de arra csakugyan nagyon alkalmas, hogy az üllő ne csak elbírjon minden kalapácsütést, hanem még a szemébe is tudjon mosolyogni a kalapácsnak.”
Révész Imre
Dr. Koncz Sándor életműve a 20. század történeti és egyháztörténeti viszonyainak tükrében
Koncz Sándor a 20. századi magyar református egyházi- és teológiai tudományos élet kiemelkedő személyisége volt. Pályája rendkívül szerteágazó, ezért az a tudósi örökség, melyet az utókorra hagyott, sok szempontból megközelíthető. Ugyanakkor ez az életút a kor ellentmondásait is magába ötvözte, illetve ezek az ellentmondások döntően határozták meg azt. Egy tudósnak nevelt lelkipásztor politikai okoknál fogva a tudományos élet perifériájára sodródott, mégis megkerülhetetlen életművének megismerése 20. századi teológiai életünk feltárása során. A rendkívüli tekintélynek örvendő lelkipásztor egyházkormányzati területen próbált kitörési pontokat találni magának, ami azután még bonyolultabbá tette sorsának alakulását. E bonyolultságban való eligazodás életműve feltárása során is komoly próbát tartogat a kutató számára.
A mindenkire kiterjedő oktatás még nem része a 16-17. századnak, a 18. században kezdődött az a tendencia, mikor egyrészt a század elejétől gyülekezetek külön épületeket vásároltak a leányok oktatásának megvalósítására, másrészt pedig az uralkodók, az oktatást politikumnak tekintve, saját kezükbe vették annak ügyét. Törvények, rendeletek születtek, s a 19. század elején pedig megjelent a II. Ratio Educationis, mely már egyértelműen – ugyan még nem kötelező jelleggel – megteremtette a leányok oktatásban való részvételének lehetőségét. Ugyanennek a századnak a végén pedig báró Eötvös József miniszter kiadta a népoktatási törvényt, melyben már egyértelműen kötelezővé tette a mindkét nemhez tartozó gyermekek iskolába járását. A téma rendkívül izgalmas és érdekes. Különösen, amikor az egyes gyülekezetek szintjén követjük azt nyomon, hiszen itt indult el az egész. Igaz, hogy az elején kissé hullámzó volt a nőnevelés folyamata, de a végén a sok munka, fáradozás, küzdelem meghozta az eredményt.
