A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911–1920).
„Földbegyökerezés és égbe fogózás egyszerre a tiszántúli magyar nyugalma. […] Ezt a nyugalmát, éppúgy mint szabadságszeretetét történelmileg rajta átment csapások elszámlálhatatlan sora sulykolta kőkeményre, vallásos életének uralkodó formája, a kálvinizmus látta el örökkévalóságra mutató indoklással. A predestináció hite nem azonos a fatalizmussal, […] de arra csakugyan nagyon alkalmas, hogy az üllő ne csak elbírjon minden kalapácsütést, hanem még a szemébe is tudjon mosolyogni a kalapácsnak.”
Révész Imre
A Sárospataki Református Kollégium Múzeumának szövött, nyomott, gyöngyös és flitteres úrasztali terítői a 18-19. századból. /Plusz/ MINTARAJZOK. A PATAKI ISKOLAMÚZEUM GYŰJTEMÉNYEI VI.
A református textiltörténeti kutatást nem hagytuk abba. Tovább folytatva, a Múzeum gyűjteményéből bemutatjuk a nyomott és festett textíliákat, a Valero gyár selyemterítőit, kendőit, gyülekezeteink gyöngyös és flitteres úrasztali terítőit. Ezek a szövött, nyomott, gyöngyös és flitteres úrasztali terítők főleg a 19. századból valók, de vannak közöttük korábbiak, 18. századiak is. A régi leltárak, az egyházlátogatási jegyzőkönyvek és a megőrzött terítők adatai alapján megállapíthatjuk, milyen sokszínű, értékes textíliát használt és őrzött meg egy-egy gyülekezet. Célunk nem az, hogy tudományosan dolgozzuk fel a történelem viharaiban megmaradt terítőket, hanem ezeknek a szakrális textíliáknak az ismertetése, bemutatása a feladatunk. A mintarajzok közlésével reménykedünk abban, hogy ma is vannak hímzésszeretők, akik egy-egy mintarajzot lemásolva gazdagítják a már meglévő gyűjteményüket. Természetesen a munka tovább folytatódik, célunk a református textiltörténet további kutatása, feldolgozása. Három területet szeretnénk még bemutatni: A szecesszió úrasztali terítői és takarói / Népi szakrális úrasztali terítők / A csipkék szerepe református templomainkban
Két nagyobb részre osztható írásunk:előbb a református egyház általános helyzetéről, szervezeti felépítéséről, a Tiszáninneni Egyházkerület egyházmegyei felosztásának éppen ekkori átfogó módosításáról, az egyházközségek működéséről, a prédikátorok szolgálati helyre való kinevezésének körülményeiről szólunk.
Dr. Koncz Sándor életműve a 20. század történeti és egyháztörténeti viszonyainak tükrében
Koncz Sándor a 20. századi magyar református egyházi- és teológiai tudományos élet kiemelkedő személyisége volt. Pályája rendkívül szerteágazó, ezért az a tudósi örökség, melyet az utókorra hagyott, sok szempontból megközelíthető. Ugyanakkor ez az életút a kor ellentmondásait is magába ötvözte, illetve ezek az ellentmondások döntően határozták meg azt. Egy tudósnak nevelt lelkipásztor politikai okoknál fogva a tudományos élet perifériájára sodródott, mégis megkerülhetetlen életművének megismerése 20. századi teológiai életünk feltárása során. A rendkívüli tekintélynek örvendő lelkipásztor egyházkormányzati területen próbált kitörési pontokat találni magának, ami azután még bonyolultabbá tette sorsának alakulását. E bonyolultságban való eligazodás életműve feltárása során is komoly próbát tartogat a kutató számára.
A Sárospataki Református Kollégium Múzeumának úrihímzéses úrasztali terítői. Második kiadás.
A Sárospataki Református Kollégium Múzeumába a Tiszáninneni Református Egyházkerület gyülekezeteiből felbecsülhetetlen értékű úrasztali terítők kerültek be szakszerű tárolásra, tudományos feldolgozásra és a mintakincseknek a jövő nemzedék számára történő átadására. Ennek a textilgyűjteménynek legértékesebb része az úrihímzéses úrasztali terítők gyűjteménye. A közel 300 darabból álló textilgyűjtemény megőrizte hímző művészetünknek háromszáz évét, a 16. századtól egészen a 18. század végéig. A minták bekerülve a népi hímzés mintakincseibe, máig meghatározóvá váltak a magyar nép díszítőművészetében.
A mindenkire kiterjedő oktatás még nem része a 16-17. századnak, a 18. században kezdődött az a tendencia, mikor egyrészt a század elejétől gyülekezetek külön épületeket vásároltak a leányok oktatásának megvalósítására, másrészt pedig az uralkodók, az oktatást politikumnak tekintve, saját kezükbe vették annak ügyét. Törvények, rendeletek születtek, s a 19. század elején pedig megjelent a II. Ratio Educationis, mely már egyértelműen – ugyan még nem kötelező jelleggel – megteremtette a leányok oktatásban való részvételének lehetőségét. Ugyanennek a századnak a végén pedig báró Eötvös József miniszter kiadta a népoktatási törvényt, melyben már egyértelműen kötelezővé tette a mindkét nemhez tartozó gyermekek iskolába járását. A téma rendkívül izgalmas és érdekes. Különösen, amikor az egyes gyülekezetek szintjén követjük azt nyomon, hiszen itt indult el az egész. Igaz, hogy az elején kissé hullámzó volt a nőnevelés folyamata, de a végén a sok munka, fáradozás, küzdelem meghozta az eredményt.
Vizsgálódásom magyar főszereplője, Medgyesi Pál a honi puritanizmus irodalmának talán legismertebb, legtöbb szempontból és legtöbb szerző által tárgyalt-elemzett, Bod Péter fanyalgó kritikájától eltekintve egyértelműen elismert szerzője.Munkásságát nem csupán az irodalom- és egyháztörténészek, de nyelvtörténészeink is nagyra értékelik.
